Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Budapesten születtem 1953 június 7.-én. Iskolás koromban előbb geológus akartam lenni, majd ipari formatervező, de kacérkodtam a művészettörténettel is. Végül a Budapesti Műszaki Egyetemre jelentkeztem építésznek, 1977-ben kaptam diplomát. Tervezőnek készültem, de már egyetemi éveim alatt az építészettörténet volt a kedvenc tantárgyam. Érdeklődésemet Pogány Frigyes keltette fel, akinek szuggesztív előadásait jellemző módon nem az egyetemen, hanem az Építők Klubjában és TIT-előadásokon hallgattam, mert akkor már a Műegyetem Építész karáról – talán éppen népszerűsége miatt – kiszorult. Egyetemi éveimből legszebb emlékeim az Építészettörténet Tanszék diákkörével kapcsolatosak, melynek három éven át titkára voltam. Kiváló tanáraink, Guzsik Tamás és Szentkirályi Zoltán vezetésével bejártuk a mai és a történelmi Magyarország számos vidékét: templomokat, várakat, kastélyokat, parasztházakat néztünk meg, padlásokra másztunk freskótöredékekért, falvak szerkezetét, porták elrendezését vizsgáltuk, füstös konyhában beszélgettünk idős emberekkel – életre szóló iskola volt.

A diploma megszerzése után Mesteriskolát végeztem (1982-84) és tíz éven át tervezőként dolgoztam, előbb a Középülettervező Vállalat vári irodájában, majd az Általános Épülettervező Vállalatnál. Mindkét helyen nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg – mesteremnek mondhattam Jánossy Györgyöt, majd Rimanóczy Jenőt. A nyolcvanas évek nem volt szerencsés időszak – akkoriban tíz tervből jó ha egy megvalósult – ezért, mihelyt alkalmam nyílt a „tervgyár“ elhagyására, azonnal váltottam. 1986-ban Moravánszky Ákos külföldi ösztöndíjat kapott és a Magyar Építőművészet folyóirat szerkesztését átadta Turányi Gábornak és nekem. Két éven át „sportállásban“ (fizetésemet továbbra is az ÁÉTV adta) szerkesztettem az akkor még egyedüli jelentős építészlapot, melyet tartalmilag és formailag egyaránt megújítottunk. Amikor Moravánszky hazatért, visszaadtuk a szerkesztői széket, de a tervezéshez nem tértem vissza. 1988-ban kétéves ösztöndíjat kaptam az MTA-Soros Alapítványtól a két világháború közötti magyar építészet eszmetörténetének kutatására, s ezzel átmeneti függetlenséget nyertem. Utána egy évre valódi szabadúszó lettem. Bekapcsolódtam Petróczy Gábor építészetszociológiai kutatási programjába, illetve az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának műemléki topográfiai munkájában vettem részt szerződéses munkaviszonyban.

 

1990-ben Gergely István hívására kerültem a Magyar Iparművészeti Főiskolára. 1993-ig az iskola Szakelméleti Kutatócsoportját vezettem, majd a Ferencz István által újjászervezett Építész Tanszék munkatársa lettem, ahol a mai napig a szaktörténet tantárgyat tanítom. Ezen kívül részt veszek az iskola Elméleti Intézetében a művészettörténet tantárgyak oktatásában és a Doktori Iskola munkájában. 2005-ben, amikor elnyertem az Elméleti Intézet igazgatói megbízatását, teljes státusszal átkerültem az intézetbe. Az igazgatói feladatot három és fél éven keresztül láttam el. Megszerveztem a kreditrendszerű, kétfokozatú oktatásra való átállást az elméleti stúdiumok terén, és előkészítettem az összes elméleti területet magában foglaló új intézet létrehozásának és működtetésének feltételeit. A négy évet egy feloldhatatlannak látszó személyes konfliktus miatt nem töltöttem ki, magam mondtam le megbízatásomról. Azóta az új Elméleti Intézet egyetemi tanáraként, illetve a Design- és Művészettörténet Tanszék vezetőjeként működöm. 

 

A MIE/MOME mellett alkalmanként tanítottam az ELTE Művészettörténeti Tanszékén (Németh Lajos, majd Passuth Krisztina meghívására) és Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén (Kenyeres Zoltán felkérésére), a BME Építészkarának egyes kurzusain, az Építész Mesteriskolán és az Ybl Miklós főiskolán, továbbá tutorként működtem a Láthatatlan Kollégiumban és a CEU-n. Doktoranduszok témavezetője vagyok a MOME-n és az ELTE Művészettörténeti doktori iskolájában. Tagja voltam a MOME szenátusának és Doktori Tanácsának, s a Műegyetem Építészmérnöki karán jelenleg is a Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács tagja vagyok. 1993-tól veszek részt az MTA Építészettörténeti- és Elméleti Bizottságának munkájában, 2003 óta pedig az MTA köztestületi tagja vagyok. Megalakulásától tagja vagyok továbbá a Budapesti Építészkamarának (2010-ben függesztettem fel a tagságomat), egy időben annak Etikai bizottságában, illetve a Műemlékvédelmi tagozat szakmagyakorlási bizottságában is részt vettem. Közreműködtem az OTKA, az NKA szakmai kollégiumi munkájában, a MAB Művészeti Bizottságában is. Tagja voltam a Fővárosi- és a Központi tervtanácsnak, és átszervezéséig közreműködöm a KÖH-Forster Központ Műemlékvédelmi tanácsadó testületének munkájában.  

 

Az oktatás mellett fő tevékenységemnek az építészettörténeti és elméleti kutatást tekintem. Érdeklődésem eleinte a 20. század első felének építészetére irányult, magyar és kelet-európai témákon dolgoztam. Foglalkoztam az iparművészet, környezet- és tárgykultúra területével, számos írásom jelent meg az utcabútorokról, üzletportálokról, általában a kereskedelmi építészetről. Gyakran publikáltam a közelmúlt magyar építészetéről, illetve kortárs témákról. Szűkebb szakterületem a két világháború közötti magyar építészet kutatása lett. Az egyik vonalon a korszak építészeti elméleteit, vitáit, eszmetörténetét igyekeztem feltárni, a másikon topográfiai kutatás keretében az ismert emlékállományt bővítettem jelentős mértékben és új irányokban. Kandidátusi disszertációmat (mely a nemzeti fogalom jelentésváltozásait vizsgálta két világháború közötti építészetünkben) az MTA Doktori Tanácsa 1995-ben fogadta el, a következő évben pedig a BME Habilitációs és Doktori Bizottsága PhD fokozatot adott rá. 2004-ben sikeres habilitációs vizsgát tettem a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán. Egyetemi tanári kinevezésemet 2005-ben kaptam. 2015-ben Molnár Farkas monográfiámra az MTA doktora címet szereztem meg.

 

Kutatómunkámat három fő irányban folytatom. A modern mozgalom műemlékvédelmének elvi és gyakorlati kérdéseit vizsgáltam az e célra alakult nemzetközi szervezet, a DOCOMOMO International (Documentation and Conservation of Modern Movement Buildings and Sites) keretében, mely szervezet egyik nemzetközi bizottságában egyébként aktívan közreműködtem 1997-2002 között. A magyar építészettörténet kutatását kiterjesztettem az ötvenes-hatvanas évekre, ennek eredménye a Jánossy Györgyről, Gulyás Zoltánról és Farkasdy Zoltánról készített monográfia. Végül, a harmadik irány a főiskolai szaktörténet egyik félévéhez (A lakóházépítés és a lakás története) és a Széchenyi professzori ösztöndíj keretében vállalt kutatáshoz kapcsolódva a Budapest lakóházépítését 1870-1945 között megújítani szándékozó reformtörekvéseket dolgozta fel. E munka mellékterméke a Városháza könyvsorozatában megjelent, budapesti lakótelepekről szóló kis kötet. A legutóbbi években visszatértem a két háború közötti korszakhoz (lásd a Modern házak című kötetet!), és a 2011 decemberében megjelent Molnár Farkas nagymonográfia kapcsán a Bauhaus magyar vonatkozásait kutattam itthon, valamint Berlinben és Weimarban.